A STOP SHOP bevásárlópark portfóliója újabb szolgáltatással bővült: 14 hazai helyszínen 116 elektromos autó töltőpont kezdte meg működést - szerepel a tulajdonos Immofinanz közleményében.
A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk gondolkodik azon, hogy otthagyja munkahelyét és influencerré válik - tweetelte csütörtökön a világ leggazdagabb embere.
Hatalmas volumenű, 264 milliárd forint értékű beruházást hoz Magyarországra a dél-koreai EcoPro vállalat, amely Debrecenben elektromos autó akkumulátorához szükséges katódgyártásra alkalmas üzemet létesít majd - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A kormány vissza nem térítendő támogatást biztosít a beruházáshoz, ehhez uniós jóváhagyásra lesz szükség, ugyanis a nemzeti hatáskörben adható maximális összegnél magasabb támogatásról állapodtak meg a felek. A miniszter egyeztetett a Bumchun, az Inzi Controls és a Solus Advanced Materials vállalatokkal, mindhárom vállalat a küszöbén áll annak, hogy újabb beruházást jelentsen be Magyarországon.
A világ autóipari vezetői a szektor nyereségének növekedését várják a következő években – derül ki a KPMG Global Automotive Executive Survey éves felmérésből, amelyet idén már 22. alkalommal készített el a KPMG. Bár a szakemberek zöme szerint az iparág képes kezelni a következő nagy technológiai átalakulást, a megkérdezettek több mint fele aggódik az ellátási láncok és a munkaerőhiány miatt.
December 5-ig tart a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó. A rendezvényen számos magyar vállalat is kiállít, most közülük mutatunk be néhányat, a zöld és fenntartható szállítás és közlekedés világából. Van köztük olyan cég, ami a globális konténerhiányra nyújt érdemi megoldást, és vannak, akik a városi közlekedést újítják meg.
A világ legnagyobb, közlekedési adatplatformok közötti együttműködése jött létre a NAPCORE projekt elindulásával. A huszonhat uniós tagállam és további partnereik kapcsolják és hangolják össze, teszik egységessé, átjárhatóvá és átláthatóvá már meglévő adatrendszereiket, hozzájárulva az elektromos és az önvezető autózás térnyeréséhez is.
Az a külső nyomás, amely az autógyártókra nehezedik annak érdekében, hogy felgyorsítsák az elektromos autózásra történő átállást, egyszerre jelent potenciális veszélyt a munkahelyekre és a járművek minőségére – jelentette ki Carlos Tavares.
Decembertől a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség veszi át az elektromos meghajtású közlekedési eszközök támogatási rendszerének lebonyolítását az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft.-től.
Amíg a piacon csapkodás, sok helyütt nagy esés, és idegeskedés a jellemző, addig számos elektromos autógyártó részvényei szárnyalnak, vagy közelítenek pár héttel vagy hónappal ezelőtt csúcsaik felé. A befektetők elfogadják a leginkább optimista hosszú távú forgatókönyveket, és úgy gondolják, hogy ezek a vállalatok fogják megváltani a világot, vagy legalábbis a közlekedését. Az élen továbbra is a Tesla áll, de több trónkövetelő esetén is megindult a trend, illetve a technikai elemzésben ismert folytatódást valószínűsítő formáció jelent meg. Külön ki kell emelni néhány kínai céget, amelyek rég nem látott szinten száguldanak, ugyanakkor az intézmények mintha mostanában már óvatosabbak lennének velük kapcsolatban. Megnéztük, hogy a részvénypiaci kereslet-kínálat jelzései mit árulnak el most ezekről a papírokról.
A kritikus fontosságú közel félszáz energetikai terület közül mindössze az elektromos autók és az épületek világítási megoldásai esetében elég gyors a haladás a klímacélok eléréséhez – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) helyzetjelentéséből.
A Nissan bejelentette, hogy a következő öt évben 2 000 milliárd jent (17,59 milliárd dollárt) költ járművei villamosításának felgyorsítására, hogy felzárkózzon a riválisokhoz az autóipar egyik leggyorsabban növekvő területén. Ez az első alkalom, hogy Japán harmadik számú autógyártója, amelynek Leaf modellje több mint egy évtizeddel ezelőtt a világ egyik első tömegpiaci elektromos járműgyártója volt, átfogó villamosítási tervet mutatott be.
Tudnak majd miből válogatni azok a tőzsdei befektetők, akik az elektromos autózásra fogadnának, valóságos IPO-hullám jöhet a következő években az iparágban. A Bank of America elemzője szerint 2023 végéig mintegy 100 milliárd dollárt vonhatnak be a szektorban tevékenykedő vállalatok a világ részvénypiacain – írja a Bloomberg.
Sosem kedvelte egymást Elon Musk, a Tesla vezére, és Jamie Dimon, az egyik legnagyobb amerikai bank, a JP Morgan vezére, ez az ellentét vezethetett oda, hogy végül beperelte a JP Morgan a Teslát – írja bennfentes forrásokra hivatkozva a Wall Street Journal.
Az újautó-értékesítésben jelentősen nő az elektromos autók aránya: 2021 szeptemberében európai szinten már az eladott járművek 23 százaléka volt tisztán elektromos vagy hibrid, ami duplája az egy évvel korábbinak. Magyarországon ez az arány 5 százalék, ami magasabb, mint a környező kelet-közép-európai országokban - közölte az E.ON Hungária csoport az MTI-vel hétfőn.
A Lucid Group piaci értéke kedden 91,4 milliárd dollárra emelkedett, miután az EV start-up vállalat részvényeinek árfolyama 24 százalékot ralizott azt követően, hogy a vezetők közölték, hogy az első járművekre történő foglalások száma jelentősen megugrott, és hogy a 2022-es gyártási tervek továbbra is sínen vannak. Mindeközben tovább folytatódott a Rivian ralija is, amely csak múlt héten ment tőzsdére, de máris többet ér, mint a Volkswagen.
A fenntartható fejlődés kulcsfontosságú eleme az e-mobilitás, az elektromos közlekedési megoldások, valamint a g-mobilitás, a sűrített földgázzal (CNG), a hidrogénnel, illetve a cseppfolyósított földgázzal kapcsolatos technológiák fejlesztése. Ezzel is lehet segíteni a hazai és az európai uniós klíma- és környezetvédelmi célok elérését – vélik az MVM Csoporthoz tartozó Mobiliti szakértői. A cég tíz éve támogatja az alternatív közlekedés hazai elterjesztését, az ehhez kapcsolódó infrastruktúra kiépítését és a szükséges szolgáltatások fejlesztését.
A Soros Fund Management növelte befektetéseit az ingatlan és pénzügyi szektorban az elmúlt negyedévben. A friss adatok szerint úgy tűnik, bízik a nagybankok jó teljesítményében – számol be a hírről a Bloomberg.
Az évtized közepére új üzemet akar építeni Európában a Volvo Cars, hogy teljesíteni tudja az évi 1,2 millió jármű gyártására vonatkozó célját - közölte Björn Annwall, a svédországi autógyártó vállalat pénzügyi igazgatója az Automobilwoche című német szaklapban vasárnap megjelent interjúban.
Több mint egy éves előkészítés után új, Renault Kangoo Z.E. típusú elektromos autókkal bővül a GreenGo hazai flottája a mai naptól. Így most már akár kanapét, hűtőt vagy létrát is szállíthatnak a felhasználók, ráadásul a többi GreenGoval azonos percdíjakon. A cég a szolgáltatási területén belül új, Extra Zónákat alakít ki, ahol GreenGo Cargo bérlése elindítható és befejezhető.
Ma lehetett először kereskedni a Rivian Automotive részvényeivel. Az elektromos autózással foglalkozó startup papírjai 43%-os pluszban nyitottak, ezzel 91 milliárd dollárra rúgott a cég értékeltsége, megelőzve a Fordot és a General Motorst is.